Ráckevei tűzoltóság
EgyébHíreinkStatisztika

2022. és 2021. I. féléves statisztikáinak összehasonlítása

A mai nappal új félévet kezdtünk, így nem csak 2022. második negyedévét, de az I. félévét is lezártuk. Ez azt is jelenti, hogy elkészítettük a vonulási statisztikáinkat a két, említett időszakra, illetve a tavalyi év azonos időszakát is „szembeállítottuk” az ideivel. Ugyan tavaly már nem készült semmiféle kimutatás az Önkormányzati Tűzoltóságok vonulásainak számairól, azonban az azt megelőző időszakokban mindig az ország 2., 3. legtöbbet vonuló tűzoltósága volt a Ráckevei Önkormányzati Tűzoltóság. Valamiért olyan érzésünk van, hogy idén nem csak a „dobogóra állnánk fel”, hanem az első helyet is „elhoznánk”… természetesen ez nem érdem, hiszen minden riasztás azt jelenti, hogy valaki bajban van! Ám idén sokkal többen kerültek már bajba és kérték a segítségünket, mint tavaly bő 8 hónap alatt: ugyanis idén 251 káresettel zártuk a félévet, tavaly a 251. káresetünk szeptember 3-án volt! Éppen ezért – mint annyiszor és mindig kérjük Önöket: „Vigyázzanak Magukra, Egymásra, értékeikre! – Ha baj van, segítünk! Azonban a megelőzés Önökön is múlik!”
 
🤝Egyben ezúttal szeretnénk megköszönni a Hivatásos Kollégáinknak és az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek Tagjainak
az eddigieket, a munkájukat, segítségüket, együttműködésüket és számítunk rájuk a következőkben is!🤝

2022 és 2021 első félév összehasonlítása

No Data Found

2022 és 2021 I. félévének összehasonlítása

települések szerint

No Data Found

2022 és 2021 I. félévének összehasonlítása

káresetek szerint

No Data Found

Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságok

vonulása a területünkre 2022-ben és 2021-ben

No Data Found

Önkéntes Tűzoltó Egyesületek

vonulásai a területünkre 2022-ben és 2021-ben

No Data Found

Káreseteink megoszlása a Szolgálati Csoportjaink között 2022-ben és 2021-ben az I. félévben

"A" Csoport

No Data Found

"B" Csoport

No Data Found

"C" Csoport

No Data Found