Ráckevei tűzoltóság
HíreinkMűszaki mentések

2023. január 11. Kiskunlacháza, Vihar utca – épület fala dől

FRISSÍTVE 16:36-KOR: Jelzett helyen kb. 50-60 cm vastagságú vályog falazat egy része Egységünk kiérkezése előtt részben már leomlott, a dőlő fal többi részét a bejelentő megtámasztotta. Azonban a Szolgálatparancsnokunk a felderítés után úgy döntött, hogy az életveszély elhárítása és egy későbbi esetleges baleset elkerülése érdekében mindenképpen fontos az omló, dőlő fal többi részét lebontani. Ehhez a szükséges egyeztetéseket lefolytatta, majd a Raj kézi erővel a falat lebontotta. A közműveket a bontás előtt raklapból készített barikáddal védték, majd ezt követően fogtak neki a bontásnak. Személyi sérülés nem történt.
2023. január 11-én 15:28-kor kaptuk a riasztást: Kiskunlacháza, Vihar utcában műszaki mentésben várják a segítséget. A bejelentő elmondása szerint a szomszédban bontottak egy házat, amihez ősz óta nem nyúltak hozzá, azonban most annak a háznak a fala elkezdett feléjük megdőlni. Ahogy tudták megtámasztották, de nekik ott van a víz és a gázcsonk. A szomszédok kilétét nem tudja.
Riasztott szerek: Keve/1🚒