Ráckevei tűzoltóság

11. Trabant – Wartburg Találkozó Kiskunlacháza

Ma délelőtt Kiskunlacházára, a 11. Trabant-Wartburg találkozóra voltunk hivatalosak, ahol sok gyönyörű, az egykori NDK-ban készült autó és tulajdonosaik örvendeztették meg a közönséget a látvánnyal, ügyességi versenyekkel. Sokan bizonyára kedves nosztalgiával gondoltak ma vissza a Trabantos, Wartburgos kirándulásokra, és minden bizonnyal szép számban látogattak ki a rendezvényre olyanok is, akiknek az első autója Trabant, vagy Wartburg volt. 😉 Ám ezek között a retro csodák között bőven akadt olyan is, melynek tulajdonosa (ifjú kora miatt) talán csak az idősebbek elbeszéléseiből tudhatja, milyen volt a régi 7-es úton repeszteni ezekkel az autókkal a Balcsira, ám mégis olyan tisztelettel és szeretettel viseltet az autója iránt, építgeti, szépítgeti, hogy az ember kalapot emel a látott eredmény előtt!🥰
Sajnos időnk nem volt végigjárni a kiállított autókat, mert – amellett, hogy riaszthatónak kellett maradnunk – mi is egy ügyességi versenyben segédkeztünk: 🥅a feladat az volt, hogy egy műanyag kannát kellet “belőni”, beterelni a kapuba tűzoltó technikával, ami egy “C” tömlőből és sugárcsőből állt. 🥅Elmondhatjuk, hogy láttunk igazán egyedi megoldásokat, ügyes tereléseket, és – véleményünk szerint – minden versenyző megérdemli a képzeletbeli aranyérmet! 🥇🏅
🥰Nagyon szépen köszönjük a meghívást, a vendéglátást és a kedvességet! 🥰A fecskendőkhöz érkező látogatóknak köszönjük az érdeklődést, a figyelmet! 🥰