2023. október 12. Szigetbecse, Honvéd utca – tető füstöl
FRISSÍTVE 20:30-KOR A Rajparancsnokunktól kapott információk alapján: Jelzett helyen egy kb. 60 m2-es, vályog és tégla falazatú ingatlan előszobájában levő olajkályhába az ott tartózkodó szépkorú úr dióhéjjal begyújtott – csak éppen a kemény vissza volt bontva, így a füst a padlástérből a cserepeken át a szabadba távozott. A bejelentő ezt a füstölést látta, ezért hívta a 112-es segélyhívót. Lánggal égés nem volt. Mivel az égésterméket az olajkályhából eltávolítani nem tudtuk, ezért a fűtőtestet az udvarra kivittük és visszahűtöttük. Személyi sérülés nem történt. Sziget/1 segítségére nem volt szükség, így ők visszafordultak állomáshelyükre. Kis-Sziget Önkéntes Tűzoltó Egyesület Szigetújfalu volt még indulásra készen, de így az ő segítségüket sem kellett igénybe vennünk. Az eset téves jelzés.
2023. október 12-én 18:51-kor kaptuk a riasztást: Szigetbecse, Honvéd utcában várják tűzeset miatt a segítségünket. A bejelentő elmondása szerint, a szomszédjában füstöl a tető. A cserepek közül jön ki a füst, nincs kéményük. Kopogtak, de nem megy ki senki.
Riasztott szerek: Keve/1 Sziget/1
Önkormányzati Tűzoltóság Ráckeve - Szigetbecse, Honvéd utca - tető füstöl - 2023-10-12